Törökország – Recep Tayyip Erdogan a befutó

A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.

    Az YSK elnöke sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a voksok 99,43 százalékos feldolgozottsága mellett Erdogan 52,14 százalékkal áll az élen.
    Elmondása szerint az ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke e részeredmény szerint a voksok 47,86 százalékát kapta meg.
    Yener aláhúzta: a még fel nem dolgozott szavazatok a jelenlegi helyzeten nem változtatnak, a nem végleges eredmény értelmében tehát Erdogant választották Törökország államfőjévé.
    Erdogan egyébként már az este folyamán Isztambulban, a YSK-nak a szavazatok 75,42 százalékos feldolgozottsága melletti részeredményeire hivatkozva bejelentette győzelmét, és köszönetet mondott minden állampolgárnak, aki az elkövetkező öt évre is rá bízta az ország irányítását.
    A török elnök, aki egy busz tetejéről intézett beszédet híveihez, azt hangoztatta, hogy a választás győztese Törökország és mind a 85 millió állampolgára. „Rászolgálunk a bizalmatokra” – fogadkozott.
    Az államfő beszédében hozzátette: a CHP vélhetően számon kéri Kilicdaroglun a vereséget. Egyúttal jelezte: 2024-ben helyhatósági választások lesznek, és vissza szeretnék szerezni Isztambult a CHP-től.
    Erdogan Isztambulból a fővárosba, Ankarába repül, hogy az államfői palotánál mondjon ünnepi beszédet.
    Kilicdaroglu az esti órákban pártja ankarai székházában szólalt fel.
    Az ellenzéki politikus rámutatott: szomorúsága igazi okai azok az óriási problémák, amelyek országára várnak. „Az utóbbi évek legigazságtalanabb választási kampányát éltük át” – vélekedett, és azt kérte választóitól, hogy támogassák a demokráciáért vívott harc folytatását.
    Az elnökválasztás második fordulója azért vált szükségessé, mert a május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .