Új igazgató a Bajcsy élén

Hétfőtől Óváry Csaba neurológus a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója.

    Az egészségügyi intézmény az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében idézte az új főigazgatót, aki azt hangsúlyozta: a kórház lakossággal kialakított kapcsolatát, valamint a járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátás közötti szoros együttműködést kívánja a legújabb digitális megoldásokkal még tovább erősíteni.
    Óváry Csaba 1994-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte orvosi diplomáját, 2000-ben szakvizsgázott neurológiából. 2008-2010-ben a balassagyarmati Kenessey Albert Kórház- és Rendelőintézet orvosigazgatója, 2012-2014-ben az Országos Idegtudományi Intézet szakmai igazgatója, ezután 2018-ig az ekkor már Országos Klinikai Idegtudományi Intézet orvosigazgatója, 2018-2021-ban pedig főigazgatója volt. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház élére a visegrádi Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő főigazgatói székéből érkezik – írták.
    Kiemelt szakterületei közé tartozik a stroke-epidemiológia, a stroke-ellátás szervezése és az egészségügyi menedzsment. Jelenleg az Egészségügyi Szakmai Kollégiumok Neurológiai Tagozatának elnöke, valamint a Magyar Stroke Társaság alelnöke – olvasható a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .