Bársonyvirág utcai játszótér

Az utóbbi időben felmerült néhány ötlet, javaslat a Bársonyvirág utcai játszótér illetve a mellette lévő sportpálya kisebb léptékű fejlesztésével, átalakításával kapcsolatban. Szeretném, ha a közösség ezt megvitatná, beszélnénk erről. Biztos vagyok benne, hogy ki fog alakulni egy racionális kompromisszum, egy megvalósítható elképzelés a témában, melyet képviselni tudok majd a jövő évi költségvetést előkészítő tárgyalásokon.

A műfüves futballpálya melletti – elvileg kosárlabdázásra kijelölt – területtel több probléma van. Mindenekelőtt a szakadozott, felgyűrődő műanyagburkolat kérdése. Látható, hogy a pár éve elvégzett munka kontár módon történt, a vékony műanyagburkolatot alapozás és minden előkészület nélkül tették le az egyenetlen aszfaltra. Labdajátékra ez a terület tulajdonképpen már alkalmatlan. További gond, hogy a két kosárpalánk egymás mellett – tehát nem egymással szemben – került kialakításra. Emiatt hagyományos kosárlabdázás nem lehetséges. Ráadásul a villanyvezetékek is alacsonyan, a palánkok felső részének vonalában haladnak.

Mivel a területet a közösség kosárlabda céljából nem használja (nem is nagyon alkalmas rá) én első körben javaslom a kosárpalánkok leszerelését és a pályán egy lábteniszre használható teqball-asztal elhelyezését.
A játszótéren lévő kisebb dombbal kapcsolatban az az információ jutott el hozzám, hogy egy vékonyabb földréteg alatt valójában szemét, építési törmelék került itt betemetésre. Emiatt, valamint a funkciótlanság, kihasználatlanság miatt javaslom ennek a gazos, gondozatlan földhányásnak a felszámolását és a helyén egy pingpong-asztal kihelyezését.
Többször felmerült a napvitorla kérdése, a homokozó környékén mindenképpen megfontolandónak tartanám ezt az ötletet.


A játszótérnek a sportpálya felőli oldalán beüzemelt térfigyelő kamera többek véleménye szerint rossz helyen van, a játszótéren zajló eseményeket felesleges figyelni. Ezért a kamera áthelyezését javaslom úgy, hogy inkább a kereszteződés forgalmát illetve a sportpályát ellenőrizze.
A fentieket csak vitaindítónak, kiindulási alapnak szánom, biztos sok értelmes gondolat fogalmazható meg a témában, várom ezeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .