Agócs Zsolt

Búcsúzó

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Kedves Barátaim, Ismerőseim, Támogatóim, Lakótársaim!
Lezárult életem egy fontos korszaka, tizenhárom évig volt szerencsém részt venni Kőbánya közéletében, szolgálni a köz javát, mint önkormányzati képviselő. Ez fél emberöltőnyi idő, megtöltve sok-sok munkával, sok-sok döntéssel, ötletek, igények megvalósításával. Büszkeséggel tölt el, hogy részese lehettem annak a csapatnak, amely Kőbánya gazdasági felemelkedésében, környezetünk rendezésében, Kőbánya pozitív irányú megítélésében oroszlánrészt vállalt. Kikerültünk az adósság-csapdából, fejlesztések, beruházások, felújítások soha nem látott méretekben valósultak és valósulnak meg. Már csak az emlékezetünkben és a fényképeken él a “proli-negyed”, a “gyárváros” kép, a szürke, élettelen világ, ami évtizedek alatt kialakult Kőbányáról. Mára a Főváros legdinamikusabban fejlődő, színes, életteli kerülete lettünk, nagy volt a lemaradásunk, volt is, van is mit behozni. Felsorolni is nehéz, mi minden valósult meg az utóbbi alig egy évtized alatt. De nem is szükséges felsorolni, élvezzük, használjuk közösen elért eredményeinket, legyünk rá büszkék, hiszen ebben a munkában mindnyájan kivettük a részünket, megszenvedtünk érte. Mutassuk meg az utókornak, gyermekeinknek, unokáinknak, honnan hová jutottunk, miből lettünk azok, akik lettünk. És reméljük ez a fejlődés töretlen marad a következő ciklusban is.

Érdekel minket a Te véleményed is!
0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments