Közlekedés

Forgalmi változások az Államalapítás ünnepén

Forgalmi változások az Államalapítás ünnepén – 2019 ma 22:00 – augusztus 21. 06:00 – ig

Szombattól keddig lezárják a Lánchíd utcát, a Várkert rakpartot, a Clark Ádám teret, az Alagutat, valamint a Lánchidat és a Fő utcát a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között.

Hétfőn 12 órától kedd éjfélig lezárják a Kossuth Lajos teret, kedden pedig a Széchenyi rakpartot is.

Időszakos forgalomkorlátozásokra számítsanak kedden a budai vár környékén; a Színház utcában, a Dísz téren, a Tárnok utcában, illetve a Szentháromság téren.

Lezárják a Lánchidat a gyalogos forgalom elől is kedden 17 órától 23 óráig.

Vonulásos rendezvény miatt kedden 17 és 19 óra között időszakos lezárásra kell számítani a József Attila utca–Széchenyi István tér–Akadémia utca–Arany János utca útvonalon.

 



 

Kedden 18 órától szintén lezárásra számítsanak a Margit híd–Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Krisztina körút–Margit körút által határolt területen.
Pénteken 22 órától szerdán 6 óráig a 105-ös autóbusz terelve az Erzsébet hídon át közlekedik. Kedden 19:50-től éjfélig a Gyöngyösi utca és a Deák Ferenc tér, illetve az Apor Vilmos tér és a Déli pályaudvar között jár.

Pénteken 22 órától szerdán 6 óráig a 16-os autóbusz rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér és a Dózsa György tér között jár, a 16B autóbusz pedig nem közlekedik. Kedden 14:30-tól 16 óráig a 16-os és a 16A autóbusz csak a Széll Kálmán tér és a Szentháromság utca között szállítja az utasokat.

Péntektől szerdáig az éjszakai 916-os és 990-es autóbusz terelve az Erzsébet hídon át közlekedik.

Az M3-as metró szombattól hétfőig Újpest-központ és a Lehel tér között közlekedik, a Lehel tér és Kőbánya-Kispest között pótlóbusz jár. Kedden az M3-as metró Újpest-központ és a Nagyvárad tér között jár, a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között az M3-as pótlóbusszal utazhatnak. Az M2-es és az M4-es metró vasárnap és hétfőn is meghosszabbított üzemidőben 0:30-ig közlekedik.

Szombattól keddig a 19-es villamos Kelenföld vasútállomás és a Széll Kálmán tér, illetve a Bécsi út/Vörösvári út és a Batthyány tér között közlekedik. Kedden 9 és 10 óra között, illetve 19 órától 22:30-ig a Bécsi út/Vörösvári út és a Szent Lukács Gyógyfürdő, illetve Kelenföld vasútállomás és a Széll Kálmán tér között jár. A 41-es villamos helyett a Kamaraerdő és Hűvösvölgy között a 41-61-es villamossal utazhatnak, de szombaton és hétfőn a 61-es villamos is közlekedik.

Szombattól kedd 19:30-ig a 109-es autóbusz meghosszabbított útvonalon Óbuda, Bogdáni út és a Déli pályaudvar között közlekedik a Batthyány tér és a Széll Kálmán tér érintésével, majd 22:30-ig rövidített útvonalon, Óbuda, Bogdáni út és a Margit híd, budai hídfő között jár.

Hétfőn a BKK-járatok szombati, kedden pedig ünnepnapi menetrend szerint indulnak. Az esti, ünnepi rendezvények könnyebb megközelítése érdekében a nappali járatok a szokottnál gyakrabban, egyes járatok pedig meghosszabbított üzemidővel közlekednek.

A 2-es villamos hétfőn 12 órától kedd 9 óráig és kedden 10 órától 18 óráig rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között jár, kedden 9 órától 10 óráig, illetve 18 órától üzemzárásig pedig a Közvágóhíd és a Boráros tér között közlekedik.

A 15-ös és a 115-ös autóbusz kedden módosított útvonalon, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Kiskörúton át közlekedik.

A D12-es hajó kedden 11 és 19 óra között közlekedik.

Kedden 13 és 21 óra között a 9-es, a 15-ös és a 115-ös autóbusz, valamint a 72-es trolibusz nem áll meg a Szent István Bazilika megállónál.

Kedden 19 órától várhatóan 19:50-ig a 4-6 villamos nem áll meg a Margitsziget/Margit híd megállónál, majd 22:30-ig a rövidített útvonalon, az Oktogon és a Corvin-negyed között közlekedik.

Kedden 19:50-től 22:30-ig:

– az 5-ös autóbusz a Pasaréti tér és a Déli pályaudvar, illetve a Ferenciek tere és Rákospalota, Kossuth utca között szállítja az utasokat.

– a 7-es és a 133E autóbusz módosított útvonalon, a Szabadság hídon át közlekedik.

– a 7E autóbusz meghosszabbított útvonalon, Újpalota, Nyírpalota út és a Ferenciek tere között közlekedik.

– a 8E autóbusz Kelenföld vasútállomás és a Déli Pályaudvar, valamint a Ferenciek tere és Újpalota, Nyírpalota út között jár.

– a 9-es autóbusz módosított útvonalon, a Raktár utca és a Nyugati pályaudvar között az Árpád hídon és a Váci úton át közlekedik.

– a 11-es autóbusz terelve, a Nagybányai út és a Széll Kálmán tér között közlekedik.

– a 26-os és a 226-os autóbusz rövidített útvonalon, az Árpád híd és Margitsziget, Centenáriumi emlékmű között szállítja az utasokat.

– a 39-es autóbusz rövidített útvonalon, a Goldmark Károly utca és a Széna tér között jár.

– a 91-es, a 191-es, illetve a 291-es autóbusz módosított útvonalon, a Nyugati pályaudvar helyett mindkét irányban a Margit körúton át, a Széll Kálmán tér felé közlekedik.

– a 110-es és a 112-es autóbusz a Thomán István utca és a Móricz Zsigmond körtér, továbbá a Ferenciek tere és a Bosnyák tér között szállítja az utasokat.

A 178-as autóbusz kedden 19:50-től éjfélig módosított útvonalon, a Naphegy tér és a Déli pályaudvar között közlekedik.

Címlap fotó: Arold Péter

Facebook hozzászólás

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..