Változás a Köszméte u 10 előtti útbeszakadásnál!!!

Helyzetkép a Köszméte utcában kialakult úttest beszakadásával kapcsolatban. Dr. Som László Facebook bejegyzése



 

„Ma van a 13. napja, hogy hírt adtam a sajnálatos, de várhatóan bekövezkezett eseményről és íme mára már ilyen hatalmas fejlődés tapasztalható – lásd a képet.
Ha belegondolunk abba, hogy a beszakadás óta több hivatalos látogatás történt a tetthelyen, munkaidőben, szolgálati gépkocsik igénybe vételével, megtekintések, fotózások céljából, elgondolkodtató a jelen eredmény.
Először kitették az egy db. vékony oszlopot a lámpával, de ma komoly körbekerítést valósították meg. Az utca elejére nem raktak ki figyelmeztető táblát, no és a beszakadásssal semmi sem történt, köszöni szépen, ugyan úgy van!
Holnap már két hete lesz, hogy be is szakadt az a süllyedés, amit már fél éve többször, több helyen is jeleztünk, felháboríó ez a nemtörődömség és látszat tevékenység.
Ennyi idő alatt már rég meg lehetett volna csinálni, csak akarat és folyamatos odafigyelés kellett volna!
Ki, vagy kik ezért a felelősök?!?
Mikor lesznek nyilvánosan felelősségre vonva?!?
Ismét jelzem, hogy a Köszméte u. 30-31 szám elött több éve – szintén többszörösen bejelentett – süllyedések vannak, ráadásul a gázelzáró mellett! Ha ott történne egy katasztrófa, – persze nehogy történjen! – akkor azért pl. ki megy a sittre???
Régi találmány a prevenció, azaz a megelőzés.
Nem lenne talán olcsóbb, egyszerűbb és célszerűbb azt rutinszerűen alkalmazni?!?'”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .