Zajterhelés mérés új helyszínen

2016. augusztus 30-án készült el a Budapest Airport Zrt. által üzemeltetett zajmonitor rendszer felülvizsgálatáról szóló dokumentum, amelyben üzemeltetőként a Keresztúri út 164. szám alatti ingatlanon található zajmérő állomás áthelyezését kezdeményezték. Ennek oka, hogy a zajmérő pont a lakóövezetektől nagy távolságra található, így a mérési eredmények nem tükrözik a repülésből származó zajterhelés lakosságra gyakorolt hatását.

A Kőbányai Önkormányzat kiemelt feladatai közé tartozik a repülési zajhatásokkal kapcsolatos problémák feltárása és a lehetőségek szerinti jogi lépések megtétele. Kőbánya vezetése fontosnak tartja a zajhatásokkal leginkább érintett területeken a repülőgép forgalom állandó kontrollját.

A fővárosi és több kerületi önkormányzat felelős vezetőit, szakembereit tömörítő Zajvédelmi Bizottság, melynek feladata a repülőforgalom okozta zajterheléssel kapcsolatos lakossági érdekek képviselete, 2016. november 2-án megtartott ülésén a Kőbányai Önkormányzat képviseletében Radványi Gábor alpolgármester az áthelyezendő zajmérő állomásnak új helyszínként a Hárslevelű utca 5. szám alatti, Kőbányai Hárslevelű Óvoda udvarát javasolta. A megvalósíthatóság és a telepítés helyszíne műszaki megfelelőségének vizsgálata érdekében közös bejárást kezdeményezett a Budapest Airport Zrt. szakembereivel, amelyre 2016 decemberében került sor.

Az óvoda vezetésének egyetértésével a bejáráson a létesítmény udvara – annak gyermekek elől elzárt része – lehetséges helyszínként alkalmasnak bizonyult, ezért a végleges telepítés előkészítéseként 2017. február 28-án mobil zajmérő műszer kihelyezték. A berendezés várhatóan 4 hétig fogja rögzíteni a Kőbánya-Kertváros területe felett elhaladó repülőgépek zajhatását. Az ez idő alatt rögzített adatokból megismerhető lesz a térség – elsősorban a közúti és vasúti közlekedésből eredő – alapzaja, valamint az egyes repülőgépek okozta kimagasló zajterhelési eredmények is.

A zajvizsgálati teszteredményekből dönthető majd el, hogy az állandó zajmonitor állomás helyszíneként alkalmas lesz-e az óvoda kijelölt területe. A végleges áthelyezés, remélhetően nem ütközik technikai akadályba, és a mérési adatok a későbbiekben kellő információt szolgáltatnak majd a környező lakóterületet érő zajterhelést illetően, amely alapján a Kőbányai Önkormányzat a jövőben hatékonyabban tud fellépni Kőbánya-Kertváros élhetőbbé tétele érdekében.

Forrás: kobanya.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .