Két évtizede alapította meg a Chalaban együttest a Marokkóból Magyarországra érkezett Said Tichiti. A hazai világzenei színtér egyik meghatározó csapata eddigi húsz évét foglalja össze november 7-én a Müpa Fesztivál Színházában.
A Chalaban eredetileg egy dal címe, amelyet a rossz szellemek kiűzésére használtak a gnawa törzsnél. A fekete-afrikai és az iszlám zenei világ ötvözéséből született gnawa zenét ma már Marokkó sokrétű kultúrájának részeként tartják számon, és a kilencvenes évektől egyre többször bukkant fel nyugati zenei projektekben is. Magyarországi meghonosítása Said Tichiti és zenekara, a Chalaban nevéhez fűződik – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.
Said Tichiti párizsi tanulmányait követően, 1998-ban költözött Budapestre, majd nem sokkal később magyar és marokkói zenészeket maga köré gyűjtve alapította meg a Chalabant. Debütáló albumukat, a Nomadot azóta öt másik követte, a legutóbbi 2017-ben. Utóbbi, a berber, arab és fekete-afrikai zenei hagyományokat ötvöző Gleimim a zenekarvezető szülővárosáról kapta a nevét, és a muzsikus gyökereinek is emléket állít.
„Nagyon zárt kultúrából jöttem, korábban csak a marokkói zenei hagyományokat ismertem. Itt rengeteg zenét fedeztem fel a kárpát-medencei zenei világtól a táncházakon és a balkáni muzsikán át a dzsesszig”
– idézte a közlemény Said Tchitit.
Valóban a sokszínűség jellemzi a Chalabant; az együttes tagjai, jöjjenek bárhonnan, megtalálják a közös zenei nyelvet. Ennek alapja egyrészt a kölcsönös tisztelet egymáshoz és egymás kulturális örökségéhez, másrészt a nyitottság, amivel teret és lehetőséget adnak az újdonságok kibontakozásának. „A Chalabanban az egyik legszebb, hogy a közös térben marokkói alapokon, de sok más kulturális hatást alkalmazva hozunk létre valami egészen újat”.
A november 7-i Müpa-koncerten az eddigi hat lemez tarka világába nyer betekintést a közönség. Az esten vendégek is lesznek: a zenészcsaládban felnőtt guineai gitáros-énekes, a világzenei expón, a Womexen is játszott Moh Kouyaté helyi mesterektől tanulta a muzsikálást, majd ezt ötvözte az őt Európában ért hatásokkal. Zenéjében Nyugat-Afrika ritmusai és a Mississippi-delta hangjai találkoznak a dzsessz és a funky elemeivel.
Két ifjú tehetség is feltűnik a színpadon: Emma és Naim Tichiti édesapjuk példáját követve foglalkoznak a zenével. Emma csellózik, Naim a bécsi zeneakadémián tanul hegedülni.