A tűz oltásában közel száz tűzoltó vett részt, húsz tűzoltójárművel.
Egy háromezer négyzetméteres kétszintes raktár- és irodaépület gyulladt ki és égett teljes terjedelmében, a X. kerületi Csillagvirág utcában, szombaton hajnalban.
A fővárosi hivatásos tűzoltók a legmagasabb riasztási fokozatnak megfelelő erőkkel, húsz járművel érkeztek a helyszínre. Az egységek kiérkezésekor a lángok a tetőn, illetve az épület ablakain kitörtek. A csarnokban konyhai és fürdőszoba berendezéseket, felszereléseket tároltak, de több gépkocsi is parkolt az egyik teremben. Az épület teteje több helyen beszakadt, a betonszerkezet erősen megroskadt.
A munkálatok közben a tűzoltók a földszintes összekötő helységekből gázpalackokat hoztak ki, amelyeket biztonságba helyeztek. A rajok lángokat több órai megfeszített munkával hat vízágyúval, valamint kézi vízsugarakkal előbb körülhatárolták, azaz megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották.
Elérték, hogy a tűz nem terjedt át egy az égő csarnokkal szorosan összeépített másik több ezer négyzetméteres filmstúdióra. A tűz oltását Palotai Zsolt Gábor tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakmai igazgató-helyettese irányította.
A hivatásos erők munkáját a pilisszentiváni, valamint a rózsadombi önkéntes tűzoltók támogatták, de helyszínre érkezett a közterület-fenntartó két hétezer literes vízszállító járműve is. Igazgatóságunk hatósági eljárás keretében vizsgálja a tűz keletkezésének körülményeit – tájékoztatta portálunkat a Katasztrófavédelem.
- Mikortól vagyunk szegények?
- Felállították az ország karácsonyfáját az Országház előtt – hogy honnan jött?
- Emléktábla Cserháti Zsuzsa emlékére
- Vidnyánszky beadta lemondását
- A hamburger története