Önkormányzati hírek

Emlékezzünk Kosikné Acsai Máriára!

Kosikné Acsai Mária 1956. augusztus 18-án született Biharkeresztesen. 1974-ben érettségizett a Szent László Gimnáziumban. Érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát, közben képesítés nélküli óvónőként dolgozott a Szellőrózsa utcai óvodában.

1975 és 1979 évek között több lakásóvoda létrehozásában vett részt, majd 1980-tól a Vaspálya utcai óvodában dolgozott vezető óvónőként. 1983-tól 1990-ig vezette igazgatóként a Lőwy Sándor Úttörőházat (1990 óta Kőbányai Szabadidő Központ), ahol ebben az időszakban folyamatos és sikeres gyermekprogramok, gyermektáboroztatás került megvalósításra. 1993-tól 1996-ig a MÁV-telep 38. számú Általános Iskolában tanított.

1996-tól 2002-ig vezette az 1986-ban alapított Kőbányai Pedagógiai Kabinetet. A korábbi elődök által nagy szakértelemmel vezetett és működtetett intézmény életébe új színeket hozott. Kivételes közösségformáló és kohézióteremtő erővel rendelkezett. Vezetői munkájában kiválóan ötvözte művelődésügyi ismereteit és kompetenciáit pedagógiai tapasztalataival és tudásával.

Számos nagyszabású, és a pedagógus társadalmat megmozgató kerületi szintű rendezvény megszervezésével járult hozzá ahhoz, hogy a pedagógusok nemcsak a formális szakmai programokon legyenek egymással kapcsolatban, hanem egy nagy kőbányai közösség tagjaiként kapcsolódjanak egymáshoz.

A szakmai hagyományokat folytatva és gazdagítva színvonalas tantárgyi munkaközösségeket működtetett annak érdekében, hogy a pedagógusok megismerjék és alkalmazzák a legkorszerűbb oktatási módszereket. Elkötelezett híve volt a gyermek-és tanulóközpontú élménypedagógiának, ennek érdekében számos továbbképzés és szakmai program megszervezésével biztosította a diákok tanulási eredményességét támogató pedagógiai módszerek és eszközök megismerését, alkalmazását.

Vezetői tevékenysége során kiemelt figyelmet fordított a nagy hagyományokkal rendelkező Kőbányai Pedagógiai Napok programjainak legmagasabb szintű igényességgel történő megszervezésére. A rendezvények helybe hozták a pedagógusoknak az aktuális oktatáspolitikai információkat, a pedagógiai gyakorlatot gazdagító szakmai ismereteket, neves szakemberek közreműködésével.

Személyisége, szakmai tevékenysége és tudása a kerületi szakmai szolgáltatásokon keresztül hatékonyan épült be az óvodák, iskolák és az egyes pedagógusok munkájába. Tevékenységével nagymértékben hozzájárult a kőbányai nevelési-oktatási intézmények szakmai fejlődéséhez, a pedagógiai munka eredményességéhez.

Kosikné Acsai Mária hosszan tartó betegségben 2021. január 31-én elhunyt.

Emlékét megőrizzük.

Kőbányai Önkormányzat

Érdekel minket a Te véleményed is!
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments