Romániában is megjelent a koronavírus

Romániában is megjelent a koronavírus: az ország déli részén, egy Gorj megyei férfinál mutatták ki a fertőzést – közölték szerda este az egészségügyi minisztérium illetékesei.

A jelenleg karanténban lévő 20 éves férfi egyelőre tünetmentes. Azért vettek tőle mintát, mert egyike annak a 44 román állampolgárnak aki a múlt hét végén érintkezésbe került egy 71 éves olaszországi koronavírus-fertőzéses beteggel, akiről kiderült, hogy kórházba kerülése előtt felesége romániai rokonságánál járt látogatóban.
A férfit, aki az olasz állampolgár romániai vendéglőjében dolgozott, Bukarestbe szállítják. Hét, vele egy lakásban élő családtagjánál a koronavírus-teszt negatívnak bizonyult: ők egyelőre hatósági őrizet alatt otthonukban maradnak – közölte Raed Arafat a belügyminisztérium katasztrófavédelmi államtitkára.
A Matei Bals járványügyi intézetben további 33 olyan minta ellenőrzése van folyamatban, amelyet az olaszországi beteggel érintkezésbe került román állampolgároktól vettek a hatóságok.
A bukaresti egészségügyi hatóságok szerda délutáni közlése szerint országszerte 69 embert helyeztek karanténba, 4418-at pedig otthonában szigeteltek el, miután olyan országokból tértek vissza Romániába, ahol már megjelent a koronavírus-fertőzés.
Romániában a vírus olaszországi terjedése váltott ki fokozott aggodalmat. Olaszországban mintegy 1,2 millió román él, több mint egynegyedük az ország északi tartományaiban, ahol a legtöbb fertőzést észlelték: Lombardiában 200 ezer, Veneto tartományban pedig 120 ezer román állampolgár él.

Van egy másik fertőzésgyanús személy is Horaţiu Moldovan egészségügyi államtitkár szerda késő este megerősítette, hogy a koronavírus eljutott Romániába. Az első fertőzött személy egy Gorj megyei férfi, egyike azoknak a személyeknek, akik kapcsolatban voltak a nemrégiben Romániában járt, szintén fertőzött olasz állampolgárral. Az államtitkár közlése szerint van egy másik fertőzésgyanús személy is a megyében. (Digi24) – a Maszol.ro portálról

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .