M1: továbbra is veszélyes körülmények között dolgoznak a búvárok

Hírek

Továbbra is nehéz és veszélyes körülmények között dolgoznak a Dunában a búvárok a múlt szerdai hajóbalesetben elsüllyedt Hableánynál – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délutáni Híradójában.

Hirdetés





Ádám Tamás, a merüléseket vezető búvár azt mondta: a vízállás “búvármunkára nem alkalmas”. Jelenleg úgy dolgoznak, hogy vagy a létrába vagy a hajóroncsba kapaszkodnak. Guggolni, állni nem lehet, csak feküdni – közölte a búvár.
Közben a rendőrség honlapján arról írt, hogy a társszervekkel változatlan erővel dolgoznak az áldozatok felkutatása érdekében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint jelenleg is folyik a kutatás az eltűntek után a Duna Margit hídi szakaszától egészen az országhatárig.

A hajó elhelyezkedése egy szonar felvétel alapján

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni. Mostanáig tizenkilenc holttest került elő, kilenc embert még keresnek, köztük egy magyart.
A magyar hatóságok több mint egy hete folyamatosan keresik az áldozatokat. Az elsüllyedt Hableány kiemelésének előkészítése is megkezdődött.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .