Közlekedés

Unatkozó emberek

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Brahi mindig volt és mindig is lesz. Mint most is. Kiderült, hogy a Bojtocska – Hárslevű utcai behajtani tilos tábla brahiból került oda, ahová került. Mondja a mondás. Ami nincs lebetonozva, az mozdítható. Hát itt is elmozdult.

Információink szerint a tábla visszakerült oda, ahová szánták, de készüljünk fel arra, hogy a jövőben, ameddig a vízelvezetőrendszer és a forgalomlassító dombok nem kerülnek véglegesen a helyükre, több helyen is fognak találkozni behajtani tilos táblákkal ott, ahol eddig nem. Vagyis, ne rutinból vezessünk és a 20 km sebességi korlátozást is tartsuk be.


Kertvárosi Szépségszalon
Kertvárosi Szépségszalon

Hirdetés

Olvassa el ezt is
Jelentős felújításokba kezdenek Kőbánya-alsó vasútállomáson

A MÁV a Facebook oldalán is bejelentette, hogy jelentős felújításokba kezdenek Kőbánya-alsó vasútállomáson. (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); A több Elolvasom

Jön Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter budapesti látogatása idején, kedden és szerdán forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra kell számítani - Elolvasom

Útlezárás Kőbányán. Ne menj arra!

Időszakos lezárás a X., Farkasalma utcában, a Medveszőlő utcában és a Székfűvirág utcában  június 28. 20:00 - ig. A X., Farkasalma Elolvasom

Adventi és karácsonyi közlekedés Budapest

December 20-án az iskolaszüneti pénteki, 21-én munkaszüneti, 22-én az iskolaszüneti hétfő-csütörtöki, 23-án pedig ismét az iskolaszünetben érvényes pénteki menetrendnek megfelelően lehet majd utazni járatainkkal. December 24-én a szombati (nappali járatok Elolvasom

Baleset a Maglódi úton – fotókkal

Baleset történt a X., Maglódi úton az Újhegyi útnál, korlátozásra kell számítani. Több autó - köztük egy kis teherszállító - ütközött össze Elolvasom

Félpályás lezárás a Bársonyvirág utcában

Egy olvasónk fotója ahol jelzi, hogy jó, ha egy kerékpáros elfér. Nos igaza van, de a fotón jól látható, hogy talán a Elolvasom

Készülj fel, ha arra szeretnél autózni

Tart a Bökényföldi út–Rákosligeti határút útvonal és a Cinkotai út felújítása március 16. 12:00 - augusztus 31. 23:59-ig- Egyirányúsították a Elolvasom

Vissza áll a régi rend a volán buszokon

A Volánbusz Budapestet és Pest megyét nem érintő helyi és helyközi járatain már május 11. óta lehet újra menetjegyet vásárolni Elolvasom

Változás a Köszméte u 10 előtti útbeszakadásnál!!!

Helyzetkép a Köszméte utcában kialakult úttest beszakadásával kapcsolatban. Dr. Som László Facebook bejegyzése (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});   "Ma Elolvasom

Ez már nem játék

Veszélyes és ezért kerülendő a Köszméte utca 10. szám előtti terület autósok számára. Egy igen méretes üreg helyezkedhet el a Elolvasom

No fene

Komoly vélemény harc indult egy bejegyzésem következtében, ahol egy elkerülhető problémáról írtam. A hozzászólások 98 %-a kerékpárosoktól jött, persze kevés Elolvasom

Korlátozás az Élessaroknál

Lezárják az Élessaroknál a Fehér út felől a Jászberényi útra visszaforduló jobb oldali sávot augusztus 10-től 13-áig (szombattól keddig). ELŐREJELZÉS: Elolvasom

Kipipálva

Elkészült a szakszerű betonozás a Köszméte 10 előtt, most átvonultak a 30-31 elé és azt is rendbe teszik! Az aszfaltozás Elolvasom

Forgalmi változások az Államalapítás ünnepén

Forgalmi változások az Államalapítás ünnepén - 2019 ma 22:00 - augusztus 21. 06:00 - ig Szombattól keddig lezárják a Lánchíd Elolvasom

Oldjuk meg közösen

Szeretnék javaslatot tenni egy olyan forgalomtechnikai változtatásra, amely megoldhatná a telepen azt a régóta fennálló problémát, hogy az óvodába érkezők Elolvasom

Kerékpár út. Egy cikk margójára

Arold Péter Bár nem vagyok nagy bringás, de őrülök neki. Magamhoz méltán, azért hozzátenném: a magyar kerékpárkultúra sajnos a gépkocsivezetők Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is!
0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments