Önkormányzati hírek

Miért is lett egyirányú

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Megkaptam a választ Agócs Zsolttól a tábla ügyében. Ideiglenes és a csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatos munkák miatt tették ki. Továbbá azután a forgalom lassító dombok kialakítását minden kereszteződésben Mint Akadémia újtelepen. Köszönjük a választ.

A vízügyi engedélyekre kellett várni, hogy új vízküszöb-bekötések legyenek a csatorna hálózatra, ahol szükséges volt (Hárslevelű-Bojtocska, H-Dombhát, Zöldpálya-Bojtocska). Lehet számítani további ideiglenes egyirányúsításokra, ahogy haladnak a munkákkal. Előre is kéretik türelemmel viselni. Az év végéig még a meglévő vízapasztó árkokat is kibetonozzák, kibélelik, ahol szükséges az erózió miatt.

Fotó: Ötvös Imre

Ezt olvastad már?

Most mit mondjak

Mi történik a szomszédban?

Nem krákogok és nem sírok

Hobo – Volt egyszer egy IFI-PARK

Olvassa el ezt is
Igazgatási szünet azönkormányzatnál

Tájékoztatjuk, hogy a Kőbányai Polgármesteri Hivatalban a Képviselő-testület rendelete szerint 2019. július 1-jén és 2019. július 8-ától 2019. augusztus 10-éig Elolvasom

Folynak a teljes pálya felújítási munkálatok a MÁV Budapest-Hatvan vonalon

"Folynak a teljes pálya felújítási munkálatok a MÁV Budapest-Hatvan vonalon. Az északi sínpárt cseréje megtörtént, a tesztüzem befejeződött, így elkezdték Elolvasom

Van kutad? Jelentsd be!

Arold Péter A kérdéskör több évre visszamenőleg nyomon követhető azok számára, akik erre igényt tartanak, de gyakorlatilag felesleges, hiszen hol Elolvasom

Pénz a megfigyelésre Kőbányán

A Kőbányai Önkormányzat vissza nem térítendő támogatást nyújt pályázati úton lakóközösségek részére elektronikus megfigyelő rendszer létesítéséhez. A támogatással az Önkormányzat Elolvasom

“Kőbányán születtem, itt is nőttem fel”

Arold Péter Választások Magyarország Bemutatjuk Agócs Zsolt önkormányzati-képviselőjelöltet aki a Fidesz -KDNP színeiben indul ismét a 12-es vk. képviseletéért "Kőbányán Elolvasom

Búcsúzó

Kedves Barátaim, Ismerőseim, Támogatóim, Lakótársaim! Lezárult életem egy fontos korszaka, tizenhárom évig volt szerencsém részt venni Kőbánya közéletében, szolgálni a Elolvasom

No fene! Még sem (bocsánat mégsem A.P.) a Kertvárosé a Conti pénz?

Arold Péter Hírek Kőbánya-Kertváros Hónapokon keresztül az sulykolták az agyunkba, hogy a Continentáltól kapott 100 millió - ami mára már Elolvasom

Lakossági fórum

A nem régiben történ erőszakos szexuális kényszerítésnek esete kapcsán tart lakossági fórumot Kőbánya-Kertvárosban jövő hét elején a történtekkel kapcsolatban, ahol képviseli magát Elolvasom

Képviselői beszámoló

Tegnap délután végigjártam a városszéli telepet, kicsit most összefoglalnám az aktuális kisebb-nagyobb ügyeket, folyamatban lévő munkákat, az utóbbi hetekben felmerült Elolvasom

Agócs Zsolt önkormányzati képviselő

A Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ma tárgyalt két, a Kertvárost is érintő fontos előterjesztést. Az egyik az Új-köztemető területének rendezési Elolvasom

Újra nyit az óvoda

A Hárslevelű óvoda hétfőn, 11-én nyit, egyelőre ötfős csoportokkal. Kérem vegyék fel a kapcsolatot az óvodavezetőkkel.

Nem mindegy hová teszed a kidobott fenyőfát

Akárhová ne tedd a kidobott fenyőfát, mert a szállítók akár honnan nem viszik el.   Jászberényi út -Legényrózsa u sarok Elolvasom

Jó hír!

Kezdődhet a szakrendelő építése Aláírta az új kőbányai szakorvosi rendelőintézet tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes konzorcium Elolvasom

Költségvetési beszámoló

Az elmúlt hetekben a költségvetésé volt a főszerep, a héten a testületi ülésen az erről szóló szavazás is lezajlott. Korrekt, Elolvasom

Változás képviselőnk fogadóórájával kapcsolatban. Neki nem lesz (ne ijedj meg)

Köszönöm mindenkinek a támogatást és főleg a bizalmat. A közhiedelemmel ellentétben a képviselőknek nem törvényi kötelessége fogadóórát tartani. Én nem Elolvasom

DIGITÁLIS NYÍLT NAP A KŐBÁNYAI KROÓ GYÖRGY ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁBAN

Az Iskola tanárai, növendékei 23 rövid videóban mutatják be tevékenységüket, megkönnyítve az érdeklődők számára a tanszak választást. A Kroó György Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is!
0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments