Újra itt a tavasz, éled a természet. Az erdő állatai sorra hozzák világra a kicsinyeiket. Őzgidák, vadmalacok bújnak meg a jótékonyan rejtő növényzet közt. Ezekkel a kis állatokkal egyre gyakrabban találkozhatunk erdőn, mezőn. Mindenkit megkérünk, hogy NE NYÚLJUNK HOZZÁ a vadon élő állatok csemetéihez, nem kell őket kimenteni az erdőből, hiszen az ő otthonuk az. A őzgidát, vadmalacot rejtő színe védi meg a ragadozóktól és nem elhagyta az „anyukája” csupán így védi meg.
Ha egy vadállat kicsinyét megfogjuk, szagunkkal beszennyezzük, megmentjük azzal arra kárhoztatjuk, hogy a további életét fogságban élje le. Így került, most hozzánk egy kis vadmalac, akit egy erdő széli út mellől „mentett” meg egy sétáló.
Tudjuk, hogy ezeket a cselekedeteket mindig a jó szándék vezérli, de sajnos az esetek nagy részében csupán kiragadjuk ezeket az állatkákat természetes közegükből. Az említett malacka a megtalálójától a Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálathoz került, ők kértek tőlünk segítséget, a cöfi további elhelyezéséhez. Mi a Konnektor nevet adtuk a csöppségnek. Konnektort ideiglenesen egy állatorvos hölgynél helyeztük el, aki már sok alkalommal segített nekünk sérült állatok utógondozásában. Konnektor szerencsére élénk, egészséges kis vaddisznó a cumisüvegre azonnal rástartol. Későbbi elhelyezését még szervezzük.