Környezetvédelem, Önkormányzati hírek

A Kőbányai Önkormányzat fellép a repülőgépzaj ellen

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz fordul, valamint megbeszéléseket kezdeményez a HungaroControl Zrt.-vel a Kőbányai Önkormányzat annak érdekében, hogy vizsgálják felül a lakosság életminőségét lerontó légiforgalmi változásokat – erről döntött a kerület képviselő-testülete a legutóbbi ülésén.

A Kőbányai Önkormányzathoz az elmúlt hetekben érkezett nagyszámú panasz alapján nyilvánvaló, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér futópályairányaira vonatkozó, új műszeres szabvány indulási eljárás (SID) hátrányosan érinti Kőbányán a Bajcsy-Zsilinszky Kórház közelében, az Újhegyi lakótelepen, az Óhegy városrészben, valamint a Városközpontban élőket. Az augusztus 16-án módosított felszállási irányok miatt a kerület sűrűn lakott területei fölé kerültek a repülési műveletek, ellehetetlenítve mintegy 50 ezer ember hétvégi és éjszakai pihenését, rontva az életminőséget.

A Kőbányai Önkormányzat képviselő-testülete által elfogadott határozat kimondja: a kerület nem ért egyet a HungaroControl Zrt. új műszeres szabvány indulási eljárásával és követeli, hogy a korábbi és a jelenlegi repülési irányok felülvizsgálatával alakítson ki olyan eljárást, amelyben kedvező széljárás esetén a repülőgépek nem a lakott területek felett közlekednek, valamint csökkentik a cargo gépek lakott területek felett történő áthaladását. A képviselő-testület felkérte D. Kovács Róbert Antal polgármestert, hogy kezdeményezze az Innovációs és Technológiai Minisztérium útján, valamint a HungaroControlnál a repülőtér működését érintő jogszabályi környezet, továbbá az indulási eljárások felülvizsgálatát, figyelembe véve a mélyalvási időszakban a repülőgép-forgalom megszüntetését és a cargo gépek forgalmának áthelyezését más repülőtérre.

A Kőbányai Önkormányzat támogatja a XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának petícióját, amelyben arra kérte a HungaroControlt, hogy ne vezessen be olyan eljárásokat, amelyek a környéken élőket hátrányosan érintik. Kőbánya egyetért azzal, hogy a HungaroControl haladéktalanul kezdje meg a környező települések és kerületek vezetőivel az egyeztetéseket egy új, mindenki számára elfogadható eljárási rend bevezetéséről. A panaszok jogosságának alátámasztására a Kőbányai Önkormányzat gyakori méréseket végeztet a repülési zajjal érintett területeken.

Kőbánya Önkormányzata tisztában van azzal, hogy nagyvárosként Budapest életéhez is hozzátartozik egy nemzetközi repülőtér, de álláspontja szerint az itt élő kőbányai lakosok érdekében törekedni kell arra, hogy a gépek a lehető legkevesebb ember nyugalmát zavarják.

Ha tetszett kérjük oszd meg!
Share on Facebook
Facebook
Share on Google+
Google+
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin
Szólj hozzá! De valami értelmeset. Amivel nem sérted meg a másikat. Köszönjük.

1
Szólj hozzá!

avatar
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
whatever76 Recent comment authors

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
whatever76
Vendég
whatever76

Zuglóban ugyanezek a gépek eddig sokkal több embert zavartak. Az Örs környéke egyetlen hatalmas lakótelep. Most a balra kifordulók délebbre tolásával ott valamivel jobb lett. Ráadásul a zuglóiak folyamatosan megkapják az összes leszállót is, míg Kőbányán déli szélnél legalább csend van.

Nyilván aki rosszabbul járt, most panaszkodik. De sajnos azt kell mondjam, összességében az új eljárás valamivel igazságosabb, mert egyenletesebben osztja el a terhelést.

Sajnálatos, hogy a kerületeket egymásnak ugrasztják. A repülőtér elhelyezkedése katasztrofális, rég megérett egy új kifutó a várostól távol. Minél több ember jön rá erre, annál jobb, annál erősebb lesz a nyomás a változtatásra.