Év végére megújul a kőbányai Pongrác úti rendelő

Saját erőből, mintegy 300 millió forintból újítja meg Pongrác úti háziorvosi rendelőjét a X. kerületi önkormányzat. Az újjáépülő intézmény alapkövét kedden helyezte el Kovács Róbert polgármester.

 

Kőbánya megint egy olyan időszakhoz érkezett, amikor alapköveket rakhatunk le, egy barátom meg is jegyezte, hogy már nevezhetnénk találóan a kerületet „alapKőbányának” is – mondta a polgármester.

Kőbánya valóban alap – folytatta ‒, minta abban, hogyan lehet fejleszteni a várost, hogyan lehet a rendelkezésére álló forrásokat ésszerűen felhasználva mindig egy kicsit előrelépni. Kovács Róbert felidézte: „a rendelőfelújítások sorát a Salgótarjáni útival kezdtük, majd a Zsivaj utcai és a Kerepesi úti intézet következett, most pedig a Pongrác úti rendelőt újítjuk meg teljes egészében. A beruházás részeként sor kerül a külső szigetelésre, a munkálatok keretében új vízvezetéket és szennyvíz-, valamint elektromos hálózatot kap az épület, a hűtő és fűtő rendszer is modern technológiára áll át. Megújul és akadálymentes lesz a rendelő közvetlen környezete is. Szerkezetében is átalakul a rendelő – folytatta -, új módon szolgálva az alapellátást. A beruházást az önkormányzat saját forrásából, mintegy 300 millió forintból valósítja meg, a munkálatok már elkezdődtek, és várhatóan az év végére fejeződnek be. Folytatjuk a fejlesztéseket, s az alapkövek letételét is az elkövetkezendőkben, hiszen van még bőven teendőnk” – fogalmazott a városrész vezetője.

A polgármester kiemelte azt is, hogy az alapellátás rendelőinek megújítása mellett a prevencióra is figyelmet fordítanak. Ennek része például a néhány éve bevezetett HPV elleni védőoltás mind lányok, mind fiúk részére – mondta, hozzátéve, hogy a közeljövőben tervezik a rotavírus elleni oltás bevezetését.

Kovács Róbert az alapkő ünnepélyes elhelyezésekor köszönetét fejezte ki az orvosoknak is, akiknek a felújítás ideje alatt nem a megszokott környezetükben kell dolgozniuk.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .