Önkormányzati hírek

Megtárgyalta az Érdekegyeztető Tanács az idei költségvetési tervezetet

Az ülésen az önkormányzat részéről részt vett Kovács Róbert polgármester, dr. Pap Sándor, Radványi Gábor és Weeber Tibor alpolgármesterek, valamit dr. Szabó Krisztián jegyző.

A munkavállalói oldal részéről felmerült kérdéseket, sikerült mindkét fél számára megnyugtatóan rendezni. Szóba került az intézmények cafetéria juttatása, ami intézményenként más és más lesz. Fontos kérdésként merült fel a munkaruha, védőruha, illetve a szemüveg biztosítása az óvodákban és bölcsődékben. Kovács Róbert polgármester azt az ígéretet tette, hogy felülvizsgálják e kérdéseket és igyekeznek minden arra jogosult munkavállalónak biztosítani a fenti eszközöket.

A tanácskozáson elhangzott, hogy az idei költségvetés egyik legfontosabb eleme a bérrendezés, hiszen nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum.

Számos beruházás kezdődik, ezek közül dr. Pap Sándor alpolgármester kiemelte a Szent László tér és környezetének rendezését, a polgármesteri hivatal felújítását, de több intézmény is megújul. A Keresztúry Dezső Általános Iskola tetőszerkezete, a TÉR-KÖZ pályázat keretén belül elkezdődik az Újhegyi sétány felújításának második üteme. Utcák, utak, járdák újulnak meg és több önkormányzati bérlakás szépül meg ebben az évben. Kiemelt beruházásként a Harmat utcai iskola mellett új sportcsarnok épül. Rendeződik a Mázsa tér és a Liget téri Szolgáltatóház sorsa.

A Képviselő-testület február 23-án tárgyalja a költségvetési tervezetet.

Ha tetszett kérjük oszd meg!
Share on Facebook
Facebook
Share on Google+
Google+
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin
Szólj hozzá! De valami értelmeset. Amivel nem sérted meg a másikat. Köszönjük.

Szólj hozzá!

avatar

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

  Subscribe  
Visszajelzés